

Megkezdtük az U13 rájátszást.
Cél a legjobb 4 csapat közé kerülni.
Első lépésként a Csepel csapata ellen játszottunk, sikerült az elejétől irányítani a meccs tempóját.
Folyamatosan növeltük az előnyt az egyre jobb védekezésnek és a gyors támadásoknak köszönhetően.
Pénteken a másik alapszakasz csoport győztesét fogadjuk, fel kell készülnünk, nem lesz egyszerű dolgunk.
Közeledve a rájátszáshoz, újra fel kellett pörgetnünk magunkat.
Azon dolgoztunk a héten az edzéseken, hogy óriási sebességet tudjunk diktálni, újra a gyorsaság legyen a csapat profilja.
Ezt a mérkőzést már arra szántuk, hogy mi kell egy négyes döntő eléréséhez, milyen játékkal fogunk a tavasszal játszani.
Sikerült mindent megvalósítani amit terveztünk, olyan tempót diktáltunk, hogy a legtöbb esetben állva hagytuk az ellenfelet.
A védekezésen és a pontosabb befejezéseken kell még dolgozni, de alapvetően készen állunk a legvadabb céljaink eléréséhez!
Most indul a bajnokság legfőbb része, Hajrá BLF!
Ellenfelünk lehetőségei sokkal szerényebbek az edzéseken, így a győzelem nem volt kérdes.
Lassan befejezzük az alapszakaszt, jön a rájátszás, ahol komoly kihívások várnak ránk.
Az ellenfelünk szemmel láthatóan nem tart ott a tanulásban, ahol mi.
Nem volt kérdés a meccs végkimenetele, felszabadultan tudtunk játszani.
Idei célunk az U13 bajnokságban az érem.
Nagy lépést tettünk annak irányába, hogy veretlenül lépjünk tovább a következő szakaszba.
Ha a céljainkat szeretnénk elérni, akkor nem lehet ekkora a különbség a két váltásunk között.
Rengeteget kell dolgoznunk még a csapat játékán.
Az U13 bajnokságban eljött a mérkőzés, ahol a csoportunk két veretlen csapata csapott össze.
Csak egy maradhat veretlen, ezzel a tudattal kellett pályára lépnünk.
Az eddigi meccsek eredményeit nézve, abszolút reális esélyünk volt nyerni.
A Monor csapata remekül kűzdött végig, de végül a mi akaratunk érvényesült és sikerült nyerni.
Gratulálunk a csapatnak a győzelemhez, folytathatjuk a veretlenségi szériánkat, amivel nagy lépést tettünk a céljaink felé.
Ellenfelünkkel nemrég játszottunk és tudtuk, hogy nem a győzelem lesz a kérdés.
Sikerült egy sportszerű és kellemes mérkőzést játszani, ahol mi boldogak voltunk, mert nyertünk, az ellenfél boldog volt, mert sok lehetőségük volt.
A mikulás jóvoltából, a két csapat a végén közösen gyűjtögette a csokit.
Ebben a bajnokságban is, már a rájátszásra készülünk, célunk a lehető legjobb eredmény!
Ezen a héten új dolgokkal készültünk erre a mérkőzésre.
Szemmel láthatóan ellenfelünk nem rég kezdett kosárlabdázni, így sem a győzelem, sem a különbség nem volt meglepő.
Minden feladatot amit a héten megbeszéltünk kipipáltunk:
- mindenki dobjon mezőnykosarat
- dobjunk több mint egy triplát a meccsen
- játszunk minimális leütéssel, extra paszokkal
Gratulálok a csapatnak, sikerült a megfelelő tempón pörögni.
Zsombor hozza az év első sütijét!
Megkezdtük a szereplést az U13-ban is, rögtön hoztunk egy magabiztos győzelmet.
Nagyjából ismertük az ellenfelet, tavaly év elején játszottunk velük egy edzőmeccset.
A győzelem nem volt kérdés, agresszívabban és gyorsabban kosárlabdáztunk.
Nagyon nagy erény, hogy mindenki tudott kosarat dobni, ettől leszünk igazán jó csapat.
Lesz még pár javítani valónk, de az alapvető védekezés célt teljesítettük, támadásban is szépen játszottunk.
Külön öröm a tripla, amiből több kell majd, és a középtávoli dobások pontossága.
Gratulálok a csapatnak, remekül kezdtünk!
Köszönjük a szurkolást!
Folytassuk ilyen lendülettel!