I. Panda Kupa

VERSENYKIÍRÁS

  • A verseny célja:

  • Játéklehetőség biztosítása az együttműködésben résztvevő csapatok gyermek korosztályos (U12) játékosai számára.

  • Lebonyolítás:

  • A négy (4) résztvevő klub mindegyike egy-egy tornát rendez.

    A résztvevő klubok:

    1. BLF KK (A)
    2.   (B)
    3.   (C)
    4.   (D)

    A rendező klub az általa rendezett tornára két vendégcsapatot hív meg a saját kapcsolati köréből.

    Az egyes tornákon az együttműködésben résztvevő csapatok – a vendégcsapatok helyezésétől függetlenül – pontszámokat kapnak 4-től 1-ig.

    Ezek a pontszámok adódnak össze a negyedik tornáig, amelyen az
    „aktuális I.” az „aktuális IV.” helyezett csapattal, illetve az
    „aktuális II.” az „aktuális III.” csapattal kezd.

    Pontegyenlőség esetén a több dobott pont dönti el a helyezést, a továbbiakban a több mérkőzés végi büntető.

    Egy torna lehet nyolc csapatos is. Ebben az esetben a négy csapatot kettesével kell beosztani a csoportokba. (I. és IV., illetve II. és III.)

    A csapatok az első párosításban nem játszhatnak egymással.

    A tornákon a csoport beosztása a következő:

    1. torna
    A – B + Vendég 1.
    C – D + Vendég 2.
    2. torna
    A – C + Vendég 1.
    B – D + Vendég 2.
    3. torna
    A – D + Vendég 1.
    B – C + Vendég 2.
    4. torna
    akt. I. – akt. IV. + Vendég 1.
    akt. II. – akt. III. + Vendég 2.

    A csoportmérkőzések után (1. nap) a csoport harmadik helyezettjei
    az 5. helyezésért,
    a második helyezettek a 3. helyezésért,
    az első helyezettek a döntőben a torna 1. helyezéséért játszanak. (2. nap)

    Nyolc csapatos torna esetén az 1. napon a Kenguru Kupában megszokott módon dől el a csoporton belüli helyezés.

  • Költségek:

  • Tornánként 30 000 Ft

    A terembérlet, a rendezés, az ajándékozás költsége a rendező klubot terheli.

  • Díjazás:

  • A csapatok minden tornán oklevelet kapnak.

    Az egyéni díjazást, esetleg a csapatok ajándékozását a rendező klub lehetőségei szerint oldja meg.

I. Panda Kupa

SZABÁLYOK

  • Szabályok:

  • A mérkõzéseket a Kenguru Kupa szabályai szerint kell lejátszani.
    letöltés

  • Végeredmény:

    • minden negyed eredményének számolása 0:0-ról indul
    • a negyedben elért gyõzelem 3 pontot ér
    • a döntetlen 2 pontot ér
    • a vereségért 1 pont jár
    • a büntetõket a mérkõzés végén dobjuk le, de csak abban az esetben, ha a negyedek eredménye után a mérkőzés döntetlenre áll
    • amennyiben az eredmény a mérkõzés végén ezzel a számolással döntetlen - tehát mindkét csapat két-két negyedet nyert meg -, akkor a büntetõk gyõztese lesz a mérkõzés gyõztese
    • ha így is marad a döntetlen állás, akkor a pályán elért eredmény szerint hirdetünk gyõztest
    • ha még mindig marad a döntetlen állás, akkor 3 perces hosszabbítások következnek
I. Panda Kupa
  • rendező:  
  • helyszín:  
  • dátum:  

csoportbeosztás

  "A" csoport   "B" csoport
1.   1.  
2.   2.  
3. vendég 1. 3. vendég 2.

végeredmény

  az 1. torna végeredménye
1.  
2.  
3.  
4.  
5.  
6.  

a klubverseny állása

  csapat 1. torna
1.     pont
2.     pont
3.     pont
4.     pont
I. Panda Kupa
  • rendező:  
  • helyszín:  
  • dátum:  

csoportbeosztás

  "A" csoport   "B" csoport
1.   1.  
2.   2.  
3. vendég 1. 3. vendég 2.

végeredmény

  a 2. torna végeredménye
1.  
2.  
3.  
4.  
5.  
6.  

a klubverseny állása

  csapat 1. torna 2. torna össz.
1.     pont   pont   pont
2.     pont   pont   pont
3.     pont   pont   pont
4.     pont   pont   pont
I. Panda Kupa
  • rendező:  
  • helyszín:  
  • dátum:  

csoportbeosztás

  "A" csoport   "B" csoport
1.   1.  
2.   2.  
3. vendég 1. 3. vendég 2.

végeredmény

  a 3. torna végeredménye
1.  
2.  
3.  
4.  
5.  
6.  

a klubverseny állása

  csapat 1. torna 2. torna 3. torna össz.
1.     pont   pont   pont pont
2.     pont   pont   pont pont
3.     pont   pont   pont pont
4.     pont   pont   pont pont
I. Panda Kupa
  • rendező: BLF KK
  • helyszín: 1151 Budapest, Bogáncs u. 51-53.
  • dátum:  

csoportbeosztás

  "A" csoport   "B" csoport
1. akt. I. 1. akt. II.
2. akt. IV. 2. akt. III.
3. vendég 1. 3. vendég 2.

végeredmény

  a 4. torna végeredménye
1.  
2.  
3.  
4.  
5.  
6.  

az II. Panda Kupa végeredménye

  csapat 1. torna 2. torna 3. torna 4. torna össz.
1.     pont   pont   pont   pont   pont
2.     pont   pont   pont   pont   pont
3.     pont   pont   pont   pont   pont
4.     pont   pont   pont   pont   pont
  • Aegon Alapkezelő

    Aegon Alapkezelő

  • Hungaro Mobiltank

    Hungaro Mobiltank

  • Aegon Alapkezelő

    Aegon Alapkezelő

  • Aegon Alapkezelő

    Greencollect

  • XV. Kerületi Polg. Hiv.

    Önkormányzat