BLF Párducok

edző - Supola Balázs, Révész Ádám, Kiri Zsófia

1.
BLF Párducok () - Harmat Darazsak (Lányok)
36
:
32
Kőb. KK
2021.12.12

Ellenfelünkről tudtuk, hogy velünk azonos szinten játszanak. Meccs előtt megbeszéltük a gyerekekkel, hogy ilyenkor ki nyer: mindig a bátrabb csapat.
A feladat tehát adott volt, legyünk mi a bátrabbak!
A győzelemhez az kellett, hogy a két Zsombor és Ömer összesen 28 pontot dobjon, hogy Peti és Réka kiemelkedőt nyújtson védekezésben és R. Zsombi csapatkapitányhoz méltóan küzdjön.
Akit most nem emeltem ki, velük is nagyon elégedettek voltunk, kivétel nélkül minden csapattag nagyon lelkes volt és hozzátette a magáét. Senki sem adta fel, senki sem állt le egy pillanatra sem, ezért tudtunk ilyen jó meccset játszani. 

A két meccsen minden gyerek szerzett pontot.

Ellenfelünk egy sportszerű, jó meccsen, emelt fővel veszített, gratulálunk nekik is!

Remélem látják már a gyerekek, hogy az edzéseken miért gyakorolunk ennyit és miért mondjuk, hogy teljes sebességgel csinálják a feladatokat!
Most mi voltunk a bátrabbak, mi nyertünk egy óriási csatában, de rengeteg munka áll előttünk, hogy igazán jó csapat legyünk.
A ma látottak alapján erre minden esélyünk megvan :)        

Csapatunknak folytatás januárban, hajrá BLF Párducok! 

Boldog Karácsonyt, jó pihenést Mindenkinek!

Balázs

bővebben
statisztika
  • Gyermek csapatunk - 2017

    U12 - 2017

  • Süni Kupa - Gödöllő

    I. Süni Kupa - Gödöllő

  • Olasz torna - 2017

    Pisa - 2017

  • Castelnuovo - 2017

    Castelnuovo - 2017

  • XV. Kerületi Polg. Hiv.

    Önkormányzat