Minden győzelem értékes, minden győzelemnek örülni kell.
Amikor két remekül felkészített és jól játszó csapat közül a miénk kerül ki győztesen, az a győzelem mindennél édesebb.

Minden dicséret megilleti az ellenfelünket, jól felkészültek erre a meccsre és egy pillanatig sem adták fel. Arra kényszerítettek minket, hogy mi is végig koncentráltan és tudásunk legjavát nyújtva kosárlabdázzunk.

Feldobás után 8:8-ig egyenlően haladtunk, aztán a Sasok el tudtak lépni 14:8-ra. Szerencsére egy időkérés megtörte az ellenfél ritmusát és az első negyed utolsó 4 percében extra teljesítményt tudtunk nyújtani 16:6-ra nyertük ezt a 4 percet.
A második negyedben magam is meglepődtem. A terv az volt hogy húzzuk ki a félidőig és tartsuk szorosan, ehhez képest a védekezési feladat (15 kapott pont) és a támadási (23 dobott pont) feladatot is maximálisan megoldottuk.
A félidőben már abszolút felcsillant a remény, hogy nyerhetünk és ezt az öltözőben meg is beszéltük.
A harmadik negyedben visszaesett a teljesítmény, a Sasok be is jött 10 pont alá, de minden alkalommal volt 1-2 olyan extra megmozdulás, hogy végül nem égett a ház.
Az utolsó negyedben, minden maradék energiát elégetve 6 ponttal nyertük a záró játékrészt és 2 perccel a vége előtt, már valósággá vált a győzelmünk.

Gratulálok a csapatoknak, színvonalas és kemény meccset játszottunk.

Végül kiemelve a mi csapatunkat is:
A mai egy remek teljesítmény volt, Milán és Petya igazi vezérek voltak, Lucas és Patrik játéka kiemelkedő volt, Áron védekezése zseniális volt, ami nagyon kellett, hogy az ellenfél legjobb dobóit alacsony pontszámon tartsuk. A kispad is kitett magáért, megbeszéltük, hogy ma nem jut mindenkinek sok lehetőség és a kevéssel is tudni kell élni, ez is pipa!

Száguldunk tovább, cél a felsőház, cél a minél jobb szereplés!

Végül nem lehet elmenni amellett sem, hogy mindkét oldalon remek volt a szurkolótábor és a miénk mint mindig ma is plussz energiákkal hajszolta bele a csapatot a győzelembe!

Hajrá BLF!!!

  • Gyermek csapatunk - 2017

    U12 - 2017

  • Süni Kupa - Gödöllő

    I. Süni Kupa - Gödöllő

  • Olasz torna - 2017

    Pisa - 2017

  • Castelnuovo - 2017

    Castelnuovo - 2017

  • XV. Kerületi Polg. Hiv.

    Önkormányzat