Második mérkőzésünk teljes ellentétje lett az elsőnek.  Amennyire akartunk a lányok ellen nyerni annyira nem akartunk a Kaszások ellen.

Már a bemelegítésnek is kétszer futottunk neki (lehet a mérkőzésnek is így kellett volna tenni). Ennek ellenére nem gondoltam volna, hogy már ott fel is adtuk. 31 ponttal nem lehet nyerni. 31 pontot a dél előtti „összegyúrt” csapatunk (kicsit sem lebecsülve őket, sőt!) is tudott dobni. A különbség a két mérkőzés között, hogy ők küzdöttek mi pedig cseppet sem! Szomorú volt azt látni, hogy a saját csapattársunkat hagyjuk ott a bajban! Mintha nem is kosárlabdázók lettünk volna.

A legnagyobb bosszúságom nem az, hogy kikaptunk nem is az, hogy „csak” ennyi pontot szedtünk össze, hanem az, hogy nem KÜZDÖTTÜNK NEM AKARTUNK NYERNI.

A CSAPAT összeségében nem akart nyerni.

Ez már nem lesz elég sem Olaszországban sem pedig az utolsó Kenguru fordulóra.

Edzésen tovább kell dolgozni!

Hajrá BLF!

Ági néni