2019. november 5.
A késő őszt idéző ködben szállt le velünk repülőnk Bologna zsebkendőnyi repülőterén, de amint buszunkkal átbillentünk az Appeninek gerincén, már a napfényes Toszkána fogadott minket. San Gimignano ódon tornyai nem sokat változtak tavaly óta, de ahogyan az ősi családok lenyűgöző lakótornyai között sétáltunk, megint elkezdte szőni körénk ez a város azt miliőt, amely mindaddig sajátosan és jólesően fogva tartott minket, míg e falak között bolyongtunk.
A sáfrányos fagyi csak felvezette, a Vernaccia di San Gimignano jellegzetes fehér bora pedig már átkötötte a délutánt az estéhez, az egy évezrednél is öregebb Guicciardini Strozzi birtok meglátogatásához. Ötszázharminc hektár, évezredes épületek, Mona Lisa tizenöt generáció utáni, szinte változatlan mosolya, a FIAT első, 1919-es traktorának 001-es szériaszámú prototípusa és bor minden mennyiségben… Vaskos bolthajtások, házi vaddisznósült, damaszt abrosz és meleg fények a lassan ránk boruló éjben. Impressziók halmoztak el minket minden irányból, mint ahogyan másnap reggeltől is, mert a tizenhatodik századi udvarházból szállodává alakított Villa San Lucchese teraszáról szemlélve minden reggel másképpen ébredt a természet. Hol metszően éles fények, hol párapamacsok, hol kékes tónusú reneszánsz levegőperspektíva játszott a Poggibonsi dombokon, ahol egykoron firenzei zászlók alatt Toldi Miklósunk lovagolt csapatával a Siéna elleni balsikerű ütközete felé.
Még egy, késő augusztust megszégyenítően meleg és verőfényes napot ajándékozott nekünk a jó sorsunk, mikor a toszkán vidéket barangoltuk be és a Chianti borokkal ismerkedtünk meg. Castellina in Chianti sajátos bája, Castello di Meleto kétarcú kastélya, a szarvasgomba vadászat bemutató, majd Colle di Val D’Elsa ódon falai más és más világot rajzoltak körénk. Az évezredes, ősi Sangiovese alapú Chianti classico, riserva, majd a nemes Merlot és Cabernet Sauvignon házasságából születő borok adták a komplementereit a szarvasgombára épülő menüinknek.
Az egykoron dicső, mára már komornak tűnő középkort idéző Siénát komorabb, esőre hajló időben látogattuk meg. A gőgös város kontrádáinak, Paliojának, soha be nem fejezett dómjának forgatagában ismerkedtünk a „nagy idők” történeteivel, és a világ máig működő, legősibb bankházával, a Monte dei Paschi di Siena-val. Délután elhagyva a Chianti vidéket a hegygerincen egyensúlyozó Montepulciano etruszk alapokra épült városát látogattuk meg, ahol az egyik legősibb nemes család, a De Ricci család palotájának borpincéjében ebédeltünk. A nálunk jól ismert, de arrafelé unikumnak számító vastag nemes penésszel borított „föld alatti katedrális” lenyűgöző méretei után a Montepulciano borokkal ismerkedtünk, a tradíció és az innováció együtt volt jelen. A minimum 2 éves érlelésű és az új trendeknek is megfelelően 100% sangiovese alapú Montepulciano nobile „nagy borok” mellett megtekintettük az etruszk pincében máig működő „laboratóriumot”, ahol leváltva a tradicionális itáliai szelídgesztenye hordókat francia és szlavón tölgy barrique hordókban értek azok a borok, melyek a jövő útját keresték. A koraeste pedig már azzal telt, hogy Pienza különleges reneszánsz báját próbáltuk kibogozni a szakadó, de meleg esőből. A nap végére a Villa San Lucchese konyhájának remekbe szabott alkotásai tették fel a koronát: a siena-i, fehér szósszal készült ragus házi tészta, a párolt spenóttal körített marha és a korona éke maga a fenséges fagylaltkrémes ricotta volt.
A hazautazás előtti utolsó programnapunk igen tartalmasra és hosszúra sikerült: Firenze forgatagában vesztünk el kora délutánig, majd a „művelt, kövér és vörös” város, Bologna kényeztetett minket, este pedig a még szemmel is nehezen befogható méretű Eataly World élő kiállítási területén vásároltuk meg mindazt, amit eddig nem sikerült. Aztán egy rövid repülés… és nehezen felejthető emlékké vált minden.
Tanács Gábor
