



Lassan és körülményesen kezdtük a mérkőzést, ellenfelünk ezt ki is használta, könnyű kosarakat tudtak szerezni. Szerencsére azért sikerült felvenni a meccs ritmusát, és azzal, hogy közelebb tudtunk kerülni, elhittük, hogy lehet keresnivalónk. Egál közeli is volt már az eredmény, de a vezetést sehogy se tudtuk megszerezni, végig mi futottunk az eredmény után. A végén el is fáradtunk már, de Nagy Marci két nagy triplájával végül csak három ponttal kaptunk ki.
Végre működött a támadó játék, jöttek a kosarak bentről és kintről is, Hutás Levi vezette a csapatot a pontokban.
Jó az irány amiben haladunk, nagyon kevés hiányzott a győzelemhez.
Hajrá BLF!

