2.
BLF KK - NB II. () - ELTE Fortis ()
Elkezdtük az idei szezont is a szokásos év eleji Hepp Kupa mérkőzéssel.
Ellenfelünk az ELTE Fortis volt, tele fiatal játékosokkal.
Rutin szempontjából mindenképp előnyből indultunk, ezt szerettük volna kihasználni a mérkőzésen.
Az első negyedben jól alakultak a dolgok, megvoltak a helyzeteink, a felállt védelem elleni új játékunkat is többször megcsináltuk, aminek nagyon örültem.
A második negyedben következett a hideg zuhany, egyszerűen képtelenek voltunk betalálni. A helyzeteink megvoltak, semmit sem sikerült gólra váltani, a 10/1 közeli mindent elmond. Ellenfelünk ezt kis is tudta használni, és 15 pontos előnyt épített fel magának a félidőig.
Ezt a különbséget már nem is sikerült ledolgoznunk a továbbiakban, bár szerencsére a második félidő jobban sikerült már mint a második negyed. Nagyon rozsdásan mozgott még a társaság, ez leginkább a dobószázalékon látszott, de ami jó hír, hogy a helyzetek tényleg megvoltak, amint többet edzünk és belelendül a társaság, ennél sokkal jobb képet fog mutatni a játékunk.
A meccsről két embert emelnék ki, Bazsi és Kristóf nagyon szépen szálltak, hozták az energiát a padról, és több jó döntést is hoztak, gólokat dobtak, ezzel lendületet adva a csapatnak, ilyen teljesítménynek nagyon örülnék az egész szezonban.
Ezen kívül Katona Bencének is gratulálok, aki élete első NB2 meccsét játszotta, és pontot is szerzett!
Hajrá BLF!