Ellenfelünk ezúttal teljes kerettel érkezett, és otthon eddig csupán kétszer kapott ki, így nem indulhattunk ki abból, hogy az odavágón egy sima győzelmet arattunk ősszel (80-45). Nem bízták a véletlenre, jó szerkezetükkel 40 perces zónavédekezésre rendezkedtek be, és mint utóbb kiderült, nekik volt igazuk. A trapézon belül súlytalanok voltunk, rosszul helyezkedtünk (vagy nem helyekedtünk), nem igazán volt összhang a játékosok között. Hiába dobtunk be 9 triplát, ehhez 37 kísérlet kellett, ráadásul nem tudtunk zsinórban értékesíteni 3-4-et, amivel védekezésváltásra kényszeríthettük volna a hazaiakat. Sajnos a második félidőre a védekezésünk is szétesett: nem zártunk ki, lemaradtunk, nem kommunikáltunk egymással. A negyedik negyed derekán még feljöttünk két pontra (63-61), de ott egy 11-0-ás rohammal átrobogtak rajtunk.

Utoljára november 3-án kaptunk ki, és egy 16-os győzelmi sorozatunk ért véget tegnap. Katasztrófa nem történt, várható volt, hogy lesz egy gyenge nap, de úgy érzem, ez a legjobbkor jött. Most van 12 napunk, hogy fejben helyre tegyük a dolgokat, és felkészüljünk az utolsó 5 mérkőzésre. A képlet egyszerű: nem kell nézni, melyik ellenfelünk, mit játszik. Ha biztosra akarunk menni, nyerni kell ötször.

 

Pajor Dávid

  • Gyermek csapatunk - 2017

    U12 - 2017

  • Süni Kupa - Gödöllő

    I. Süni Kupa - Gödöllő

  • Olasz torna - 2017

    Pisa - 2017

  • Castelnuovo - 2017

    Castelnuovo - 2017

  • XV. Kerületi Polg. Hiv.

    Önkormányzat