Már az első percekben látszott, hogy a szezon egyik legnehezebb mérkőzése vár ránk, a Sasok gyakorlatilag “odaszögeztek” bennünket az alapvonalhoz, kevés jó passzal pedig igencsak megszenvedtünk még a labdajátékba hozásával is.

A második ötös egy kicsit aktívabb és gyorsabb tudott lenni a pályán, több jó megmozdulásunk is akadt, de a játék képe jelentősen nem változott.

A félidei büntetők jelentették a mérkőzés üde színfoltját, szerencsére a kedvtelenség nem érződött a gyerekeken és megpróbáltak javítani a térfélcserét követően.

 Ellenfelünk azonban végig figyelmesen kosárlabdázott, nem engedett nekünk könnyű labdafelhozatalt sem, így nem is tudtunk faragni a különbségen.

Benne volt a pakliban, hogy féltucat hiányzóval tarkított csapatunk egyszer egy erősebb ellenfél ellen beleszalad egy kellemetlenebb mérkőzésbe, de eddig ezt óriási küzdéssel mindig sikerült ellensúlyozni. Most sajnos nem, de ettől még tanulhatunk ebből az összecsapásból is: kemény védekezés melletti labdavezetést, pontosabb passzolást, harciasabb lepattanózást.

 Ha ezek mind arra sarkallnak bennünket, hogy kijavítsuk edzésen a hibáinkat, akkor megérte ez a mérkőzés is!

 

Dani bácsi, Kriszta néni

  • Gyermek csapatunk - 2017

    U12 - 2017

  • Süni Kupa - Gödöllő

    I. Süni Kupa - Gödöllő

  • Olasz torna - 2017

    Pisa - 2017

  • Castelnuovo - 2017

    Castelnuovo - 2017

  • XV. Kerületi Polg. Hiv.

    Önkormányzat