Az egyik szemem sír, mert háromszor jöttünk vissza 10-nél nagyobb különbségről, miközben nem a teljes keret állt rendelkezésre, és a mérkőzés folyamán 3 ember is lesérült. Sír, mert a végén volt 12 másodpercünk kiegyenlíteni, de pont úgy zárult a mérkőzés, ami az egész 40 percre jellemző volt. És a másik szemem zokog, mert bár nem ismertem ellenfelünket, de azt tudtam, hogy az első két mérkőzésen esélyünk nem volt, ma pedig nyernünk kellett volna. Talán, ha ezt nem a 37. percben hisszük el először...

Gratulálok a talpraálláshoz, Kevinnek külön a 3. negyedbeli produkciójához, amikor is egymaga egyenlített ki 33-23-ról, de a büntető %-ot nehéz megemészteni.

Pajor Dávid