Az első félidő derekán - 17 pontos hátránynál - úgy éreztem, életem eddigi legrövidebb krónikáját fogom írni, annyira élettelen és színvonaltalan volt az a produktum, amit nyújtottunk. A félidőben megint a hozzáállásról volt szó, csak annyit kértem a csapattól, hogy próbálja már végre egy kicsit átlépni az árnyékát. A harmadik negyedben pislákolt a fény, aztán a negyedik etapra végre robbantottunk. Sokszor szó szerint állva hagytuk a Darazsakat, a félpályánál falat húztunk fel, és sorra szereztük a labdákat. Először magunkat, utána ellenfelünket leptük meg a nem várt fordulattal. Az utolsó 2-3 percet nagyon okosan taktikázva játszottuk le, így egy szép és értékes győzelmet arattunk.

Nem történt csoda. Nem tanultunk meg azokat a dolgokat, amik eddig sem mentek igazán, mert az edzéseken nem tudunk rendesen gyakorolni létszám és egyéb problémák miatt. Egyszerűen csak akartunk. Jobban akartunk. Ezerszer jobban akartunk a második félidőben. Gratulálok a csapatnak és külön Sebinek valamint Bendegúznak, akik ma extra teljesítményt nyújtottak és a védelem alapkövét jelentették.

Pajor Dávid